8. Fejezet

Tara POV

Mindennek vége. Egy hónapot töltöttem el a SHINeeal, de már vége. Key megvakult, nem is akárhogy. Éppen Jonghyunnal vitáztak. Onew bevonult. Kegyetlen módon átgázoltam a szívén. Taemin túl van egy újjászületésen, mikor kiderült, hogy Minho nem szállt fel a gépre, ami felrobbant. Legalább ők ketten boldogok lettek, és minden nap bemennek Keyhez. Lényegében ők is leszereltek a sztárságból.
Ó, hogy Jonghyun? Most mondanám, hogy örül a hírnevének, és imádja, hogy az egóját fényezik… De ezzel koránt sem tudom leírni, amit művel… Mintha a múltja… Nem is lett volna. Flegmább lett, mint volt. Totál kikészít.
Ó, hogy én? Komolyan? Kíváncsiak vagytok az engem körülvevő pokolra? Tulajdonképpen, most Japánban vagyunk. Igen vagyunk. Én és Jonghyun. Most kezdjük el forgatni az első doramánkat. Engem, megbüntettek azzal, mikor rám billogoztak Jonghyun barátnője címmel.
- Elárulnád, hogy még is… MIÉRT KELL VELED EGY ÁGYBAN ALUDNOM? – rúgom le egy kecses mozdulattal, a már javában horkoló vokalistát.
- Marhahús! – horkant fel kábultan, mire elröhögöm magam. – Most meg mi vaaaa’? – mászik vissza az ágyba.
- Semmi, semmi. Csak azon gondolkodom, hogy még is milyen hülyeségekről álmodsz. De, abba tudnád, hagyni a horkolást? Árt… mindenkinek. – nézek rá szúrósan.
- Hajnali négy van… - morogja.
- És? Egy óra múlva felkelünk és én egy szemhunyásnyit sem aludtam miattad. – duzzogok.
- Jó-jó. Mivel kárpótolhatnálak, hogy végre csendbe maradj? – kérdezi unottan és leül velemszembe törökülésbe.
- Hmmm… Gyakoroljuk a szöveget! – húzom elő a párnám alól. – A holnapi felvétellel, a teaceremóniával kapcsolatban vannak problémáim. – hajtom le a fejem.
- Szép időnk van… - kezd bele.
- Valóban. Készíthetek önnek egy kis teát, Ryuji-sama? – kérdezem kedvesen.
- Köszönöm. – hajol meg. – Hallott már, a tenger szirénéről? – kérdezi. Halkan kuncogok.
- Az csak egy gyerekmese. Nem valóságos. – mondom.
- Valóban annak gondolja? – kér számon. – Vagy csak fél tőle? – tekintetem megremeg a kérdéstől és félve pillantok rá.
- Maga igazán jó nyomozó lenne… - hajtom le fejem, de ő megragadja az állam és közel húz magához.
- Ne kerteljen, csak válaszoljon. -  mosolyog… Amitől elméletileg el kellene ájulnom.
- Hallotta már, a fehér sas történetét? Aki eggyé vált az ég kékével és a tenger kékével? – kuncogok, és „átnyújtom” a teát.
- Köszönöm. – biccent. – Igen, egy nagyon tiszta szellem lehetett. – bólogat.
- Tévedés. Amit szirénnek hív, az egy múzsa. A sas, aki a kékség múzsájává vált. A kérdésére válaszolva… Félek tőle, hiszen sok ember… halt már meg miatta, főleg a családomból, akik mániákusan űzték őt. – mondom komoran.
- Sajnálom. – válaszolja.
- Csak a saját fejük után mentek, megérdemelték. – mondom dühösen.
- Á, á, á. – nyúlkál előttem ujjával. – Én is sajnálom, a válasz. Ne éld bele magad ennyire. Ez egy nagyon fontos felvétel, ne szúrd el a kitöréseid miatt. – vigyorog.
- Elnézést kérek őfelségétől, hogy nem rendelkezek olyan király egóval, mint ön. – vicsorítok.
- Te kiiiiis… - morogja, mikor megszólal a telefonom.
- Bocsi, ezt fel kell vennem… - hajolok el, mielőtt rám vetődne, majd felveszem a telefonom. – Unnie, mi a helyzet? – mosolygok.
- Ki az? Ki az? – kíváncsiskodik Jonghyun, de csak eltolom.
- Hmmm~, hogy két nap, és ma… vissza kellene mennem? Szerintem megoldható. Igen, most megkérdezem, tartsd egy kicsit. – lépek bele a papucsomba és pizsiben indulok meg a rendező sátrához. Először veszekedtünk egy sort, majd nehezen, de megengedte, hogy visszamehessek két napra Seoulba, hogy megcsináljuk a klippem. Egy kikötése volt csak, hogy élve térjek vissza, nem szeretné ha sokat hibáznék, vagy lesérülnék. Miután megköszöntem, dalolva mentem vissza a sátrunkba, ahol Jonghyun morcos képpel méregetett.
- Mi történt? – fekszik el az ágyon.
- Lesz két nap pihenőd! – szedem elő az utazó táskám és mindenfélét beledobálok. – Két napra visszamegyek forgatni és azonnal indulok. – mondom és már csukom is a bőröndöt, mivel csak váltás ruhát és pár magazint viszek magammal, na meg a szövegkönyvet.
- Ki az a hülye, aki vállalja a kockázatot, hogy kikísérjen a reptérig? – nevet fel.
- Természetesen te… Végülis te az a „Lee Tara barátszerű tárgya” vagy, nem? –kérdezem vihogva.
- Komolyan, most ezért visszamenni? Jobb dolgom is van, mint téged bébiszittelni. Tudod, én a munkámnak élek. – morogja, de neki áll öltözni. Tudja, hogy nem balhézhat a rendezővel.
- Érdekes én is. – vonok vállat.
- Nem látszik. – válaszolja.
- Hmmm~ Egyszerre két helyen is helytállok. Szerintem lehet annak nevezni. – veszem fel a cipőm és már készen is vagyok. – Mindig is magán géppel akartam utazni… - elmélkedek, mikor már megindultunk kifele. A reptér sétálva is, ami biztonságosabbnak bizonyul, csak húsz percre van, de ebben a húsz percben Jonghyun egyre csak forrt és forrt. – Elárulnád, hogy még is mi bajod van? – fordulok hátra, mikor meghallom, hogy megint magában morog.
- Te. – ragad erősen karon.
- Áuu, mi van? – nézek rá értetlenül.
- Komolyan… A hülye kis klipped miatt képes vagy két napra itt hagyni a forgatást? A színészi képességed egyenlő a nullával. Így rohadtul le fogsz járatni, inkább gyakorolnál. – mondja, vagyis inkább ordítja, mire csak pofán vágom az egész nézősereg előtt, ahol valami csoda folytán nem voltak jelen a riporterek, sem lesifotósok.
- Gondolkodsz te egyáltalán azelőtt, hogy kinyitnád azt a hatalmas szád? – nézek fel rá könnyes szemekkel. – Elegem van belőled. Mégis ki a franc vagy, hogy megmondd, mit csináljak és mit nem? Ráadásul egy jó szavad sincs hozzám! Amikor megszólalsz árad belőle a gúny és a lenézés. Reggel… - mosolyodok el. – Azt hittem végre elértem valamit, hogy ember számba veszel. Azok után, amit mindketten átéltünk… - szorítom meg a felsőm és erősen a földet bámulom. – Tudod, én mindig is kedveltelek! Tessék! Kimondtam! Csak tudod, kár… hogy az érzéseim rád pazaroltam. Legszívesebben elfelejtenék mindent, ami rólad szól. Hülye! – szaladok el, a megadott gát felé, otthagyva Jonghyunt a gondolataival.

Jonghyun POV*

Mégis… miért fájnak jobban a szavai, mint az az igen erős ütés, amit kaptam? Kellett egy kis idő, mire eljutott a tudatomig, hogy Tara lényegében azt mondta, hogy kedvel. De ez teljesen lehetetlen. Hiszen a saját szememmel láttam, hogy nem egyszer smárolt Onewal. Mondjuk, ez már is megmagyarázza, hogy leaderem, miért is ordított velem, hogy elveszi tőlem Tarát. Tőlem? Hiszen sose egyeztem bele, hogy  az enyém lesz.
- De akkor… - rogyok le a földre. „Legszívesebben elfelejtenék mindent, ami rólad szól.” Miért fáj ez ennyire? Mégis, mi bajom van? Nézek értetlenül arra, amerre nem rég Tara haladt.
Az első találkozásunk óta utálom őt. Igen ez biztos. Először is nekem vágta az ajtót. Ez egyáltalán nem jó kezdet. Utána viszont morgott valamit arról, hogy a rajongóm és vörösen próbálkozott tisztázni a helyzetet, hogy a SHINeeról beszélt. Nem sokkal ezután kötekedni kezdett velem, ami egészen a mai napig tart. De különös módon én vagyok az egyetlen, aki nem jön ki vele túl jól. Mindenki agyon dicséri. Mondjuk tehetséges az egyszer biztos… De akkor is, túl sok mindenbe üti bele az orrát, és régi sebeket hántorgat fel. Várjunk csak… Azt is én kezdtem… Igaz, a srácoknak mindig segített és néhanapján még kedves is volt. Mindezek ellenére, úgy érzem, mintha titkolna valamit. Valami furcsát, de lehet csak én reagálom túl. Azt is be kell vallani, hogy igazán dögös… Dögös…?! Mégis mi a fene ütött belém…  Hiszen, a nem rég történtek, ahogy fűt-fát ígérgetett… Egy piti kis hazug…

De akkor miért? Miért nem vagyok képes elfogadni a szavait? Olyan, mintha azzal, hogy visszament… Mintha elvesztettem volna valamit, amit ez idáig kerestem ő után.

Mi nekem Tara?

Remény… hogy elfelejtsem őt?
Utálatos, undok nőszemély, aki csak egy újabb pokol?

Igen… minden bizonnyal a második.

Utálom, és ez így is van rendjén. Mit várt? Hogy kedves leszek vele, csak mert „szerelmet” vallt?
Pont ellenkezőleg!

Lee Tara ki foglak használni és a földbe tiporlak!