Egy hete tartják bent Keyt a kórházban. Folyamatosan
dühkitörései vannak, esténként pedig zokog. Nehéz lehet feldolgozni, hogy többé
nem láthat. Bár néha mondja, hogy lát egy-két foltot. De sose hallottunk még
olyan csodáról, hogy egy vak újra lát. Csak tündérmesékben van ilyen. Amiben
pedig mi élünk az a kegyetlen világ. Kérdezés nélkül vesz el tőlünk mindent,
nem állít feltételeket, csak vesz, de sose ad…
Azóta minden egyre rosszabb. Már senki sem szól senkihez. Néma csendben ül mindenki egymás mellett. A szemem arcról arcra fut, de csak ugyanazt az elkeseredettséget látom.
Az SM eddig egyszer sem hívott, nekünk pedig nem válaszoltak. Mégis mit tehetünk ebben a helyzetben?
- Mi lenne ha Tarat beöltöztetnénk Keynek? – pattan fel Taemin. Mindenki kiguvadt szemekkel fürkészi Taemint, de Jonghyun kevésbé volt ilyen jóhiszemű egyből nekiesett.
- Komolyan azt hiszed, hogy ez a liba helyettesítheti Keyt? Hogy gondolhatsz ilyet? – rángatja pólójánál fogva a sírni készülő Taemint.
- JONGHYUN! TESZED LE! MOST! – ordítok rá, mire megszeppenve fordul felém. – Okos. Most pedig, enged el! – parancsolgatok tovább normál hangnemben. – Csak oldani akarta a feszültséget… Nem kell ennyire nagy ügyet csinálni belőle. A helyzetünk nem annyira jó, hogy minden kis apróság miatt egymás torkának essünk. – oktatom ki és visszanyomom a kanapéra. – Azt hiszed, ha most nekiállsz veszekedni jobb lesz? Megváltozik valami? Komolyan ennyire rá akarod fogni a dolgokat valakire? – kérdezgetem szép sorjában.
- Épp ez az… innentől kezdve rohadtul nem lesz semmi sem ami megváltozna. A SHINeenak befellegzett. – puffog.
- Ez akkor se ok arra, hogy másokat bánts! Szerinted Key nem ordítaná le a fejed? – kuncogok, mire egy lágy mosoly hagyja el mindenki arcát. De ez a kis „jókedv” sem tart sokáig, mikor a semmiből megjelenik a főnök. Mindenki visszavarázsolja magára rideg tekintetét és undorral méregetik a férfit.
- Tudom, hogy már túl késő van, és valószínűleg most utáltok is. – sóhajt.
- Azta ezt miből találta ki? – humorizál Jonghyun.
- Moderálja magát! – szól rá mérgesen, de nem is foglalkozik vele többet. – Onew, beszélhetnénk? Négyszemközt. – emeli ki utolsó szavát.
- Nincs titkom előttük. – mutat körbe.
- Lee Jinki! – szól rá ellentmondást nem tűrve, mire csak egy aprót bólint és a többiek kiszállingóznak. Én egy ideig még szemezek a dühtől vörös főnökkel, majd mikor azt hiszik, hogy felmegyek, egy szempillantás alatt belopózok a konyhába. Ezt neked seggfej!
- Mi ez a nagy államtitok, amit csak mi hallhatunk? – érdeklődik Onew.
- Két dologról lenne szó. Az egyik a SHINee visszavonulása, a másik a te és „Key” bevonulása. – mondja.
- Bevonulni mégis hova? – értetlenkedik.
- A katonaságra. Az egyetlen dolog, amivel meg tudjuk oldani, hogy Key állapota ne tudódjon ki, az az, hogyha azt tettessük, hogy mindketten bevonultok. – taglalja.
- De csak 2 év múlva szükséges bemennem a katonaságra.
- Azt akarod, hogy a rajongók megőrüljenek? És az utolsó cseppnyi jó híretek is elvesszen? – kérdezi ingerülten.
- Maga szerint nem kötelességük tudni az igazat? És ha később kiderül, hogy az egész… vagyis csak a fele meg van rendezve? Akár még fel is jelenthetnek! – így Onew.
- Arról mi majd gondoskodunk. – nyugtatja a főnök.
- Igen? Gondoskodnak róla? Úgy, mint Keyről? Papírja volt róla, hogy egy bizonyos fajta fénycsőtől a szeme rohamos ütemben romlik. És maguk? Hát képzeljék, nem azt használták? Ne válaszoljon, költői kérdés. – morog Onew.
- Maga csak ne merjen felelősségre vonni minket a munkákban! Nélkülünk sehol sem lennétek! – kezd kötekedni.
- Igen? Valóban? Maga valami érzelmi zsarolással próbálkozik? Mert szarul csinálja. – kezd idegeskedni Onew. – Ennyire hülyének néz minket? Egészen eddig úgy pattogtunk, ahogy fütyültek és mit kaptunk érte? Semmit. A maguk részéről semmi tisztelet. És nem mellesleg, ha már a SHINee feloszlott, nem maga dönti el, mikor vonulok be! – fújja ki a levegőt.
- Lee Jinki! Nem fogok magával veszekedni! Azt csinálja, amit mondok! – csap az asztalra. – Ha azt mondom, hogy bevonulsz, akkor bevonulsz és nincs apelláta. – érvel.
- Különben? – húzódik közelebb a főnökhöz.
- Bármikor elintézhetem, hogy olyan szerencsétlenül járjon, mint az a lány. – amint eljutottak a szavak a konyháig, reflexből vertem le a mellettem lévő poharat. Döbbent voltam, közben tombolt bennem a düh. Szerencsémre Onew elterelte a figyelmét, így nem kellett magyarázkodnom. A beszélgetés többi része, inkább már csak vita volt. Hangos ordibálás közepette egy pofon is helyett kapott, „természetesen” Onew részére. Miután a puffogó főnök elment, kiszaladtam hozzá.
- Onew… -ülök le mellé.
- Sajnálom, hogy azt mondta… - kezdene bele.
- Semmi gond. Megszoktam. Igazából már fel se veszem, de most sokkal fontosabb, mi van veled? –mosolygok rá.
- Meg tudnám fojtani egy kanál vízbe. – morgolódik.
- És… tényleg bevonulsz? – bámulom a zoknim.
- Hiába vitáztam több mint két órát, csak ezzel tudom megvédeni a többieket. – mondja.
- Szóval igen… Gondolod, hogy Key is ezt akarná? – nézek rá.
- Nem. De az ügynökséget koránt sem érdekli, hogy ő mit gondol erről. Holnap pedig a gálán bejelentjük, hogy vége. – remeg meg a hangja.
- Onew… Minden rendben lesz… - szipogok.
- Mi a baj? – néz rám ijedten.
- Miért csak annyit tudok kinyögni, hogy „Minden rendben lesz.”? Semmit nem tudok tenni… - hajtom le a fejem.
- Tara… Te egy gyönyörű és intelligens lány vagy. Tele energiával és legfőképp harci szelemmel. i állsz az igazad mellett, és megvéded a gyengébbet. Nagyon tehetséges is vagy. – húzza fel arcom államnál, és eltűr egy tincset a szememből.
- E-ezt most miért? – vörösödök el, mint egy rák.
- Az első pillanattól kezdve, belopóztál a szívembe… - nyom egy puszit a homlokomra, én meg csak pislogok, mint egy hal a szatyorban.
- D-de… Onew-sshi… É-én… vagyis hát… - hebegek.
- Ne aggódj. – nevet. – Az elejétől kezdve tudtam, hogy ez viszonzatlan. Szóval, csak mosolyogj, oké? Igazából csak szerettem volna, hogy tudd… Két nap múlva már egy kalitkába zárt madár leszek. Mindent el akarok intézni, amit csak tudok. – meséli tovább csillogó szemekkel.
- Mint egy nagyra nőtt gyerek. – kuncogok. – Csirke hányásig, mi? – nézünk össze.
- Pontosan! – nevet.
- V-viszont… sajnálom, hogy nem viszonzom az érzéseid. – szomorodok el.
- Tara, mondtam, hogy rendben van. Rád másnak van szüksége. - áll fel a kanapéról és engem néz.
- Hmmm? Kinek? – értetlenkedek.
- Jonghyunnak. – megy felfele egy csalódott mosollyal az arcán. Tudtam, hogy megjátssza, hogy nincs semmi gond. De reménykedtem benne, hogy egyikőjük sem lesz könnyelműen szerelmes. Minden az én hibám lenne? Hogy idejöttem, minden a fejetetejére fordult. Gratulálok Tara, megcsináltad. A gondolataimba mélyedve megyek fel én is az emeletre, a lépcsőn pedig összeütköztem a lestrapált Jonghyunnal. Vetettem rá egy megvető pillantást, majd kikerülve őt mentem be egészen a szobámig. Jinki ajtaja előtt elhaladva kiszűrődtek a zokogás hangjai. Ezt most én csináltam, és nincs rá mentségem. Sápadtan dőlök be az ágyamra, mikor megcsörren a telefonom.
- Ki az? – dünnyögöm.
- Kang menedzser. – szól bele a főnök.
- Én nem fogok bevonulni… - morgok a párnák közül.
- Tulajdonképpen, arra kérném, önt és Jonghyunt, hogy játsszák meg, hogy maguk egy pár. Ez jót tenne Jonghyun szóló karrierjének. – részletezi.
- Mi van? – esek el az ágyról. – Én… m-meg az a tapló? – kiabálok a telefonba. – Mégis milyen szólóról… Nem mondja komolyan? Maga aztán ért az emberek kihasználásához. De, gondolom nekem sincs beleszólásom. Ahogy Onewnak sem volt. – flegmázom.
- Örülök, hogy ugyanúgy gondoljuk. A holnapi gálán, mint már tudja, gondolom…. Bejelntik a SHINee végét, de ezzel egybekötjük az örömhíreket is. Kim Jonghyun és Lee Tara szerelme. A feltörekvő kiscsillag és a szóló énekes. Hát nem csodálatos? – áradozik a rivalda fényről.
- Mint a seggem! – nyomom ki a telefont, majd visszafekszek az ágyra. Perceken belül Jonghyun ordibálására leszek figyelmes a másik szobából. Gondolom nincs ínyére a dolog. De már semmit sem tudtunk tenni. Jelenleg… csak egy rakás érzelmi és idegroncs vagyunk, mind kiutat keresünk ebből a borzalmas világból. Hirtelen átfutott az agyamon, hogy vajon Onew, mit fog szólni ehhez? Ez… ez… áhh… Legszívesebben elsüllyednék a föld alá.
- Sajnálom Onew… - hunyom le a szemem és mély álomba merülök. Nem álmodtam semmit. Csak a nyomasztó csend vett körül, a nyomasztó sötétséggel. Ijesztő volt. Olyan, mintha egy ilyen jövő várna ránk. Reménytelen, nyomorult, kínzó, fájdalmas. Ezekkel a szavakkal tudnám csak leírni. Érzem, ahogy a könnyeim végigfolynak az arcomon. De azt is éreztem, hogy most mindenki a párnába fújja minden bánatát. Jonghyun Key miatt. Key a világa miatt. Onew miattam. Taemin azért, mert egyedül maradt és hiányzik neki hőn szeretett ommája. És én…? Nekem mégis mi jogom van sírni? Semmi… Az égvilágon semmi okom sincsen kétségbeesni. Születésem óta tudom, hogy felesleges normális életről ábrándoznom.
Zene: >.> http://www.youtube.com/watch?v=-4-UfOIIVP4 <.<
Azóta minden egyre rosszabb. Már senki sem szól senkihez. Néma csendben ül mindenki egymás mellett. A szemem arcról arcra fut, de csak ugyanazt az elkeseredettséget látom.
Az SM eddig egyszer sem hívott, nekünk pedig nem válaszoltak. Mégis mit tehetünk ebben a helyzetben?
- Mi lenne ha Tarat beöltöztetnénk Keynek? – pattan fel Taemin. Mindenki kiguvadt szemekkel fürkészi Taemint, de Jonghyun kevésbé volt ilyen jóhiszemű egyből nekiesett.
- Komolyan azt hiszed, hogy ez a liba helyettesítheti Keyt? Hogy gondolhatsz ilyet? – rángatja pólójánál fogva a sírni készülő Taemint.
- JONGHYUN! TESZED LE! MOST! – ordítok rá, mire megszeppenve fordul felém. – Okos. Most pedig, enged el! – parancsolgatok tovább normál hangnemben. – Csak oldani akarta a feszültséget… Nem kell ennyire nagy ügyet csinálni belőle. A helyzetünk nem annyira jó, hogy minden kis apróság miatt egymás torkának essünk. – oktatom ki és visszanyomom a kanapéra. – Azt hiszed, ha most nekiállsz veszekedni jobb lesz? Megváltozik valami? Komolyan ennyire rá akarod fogni a dolgokat valakire? – kérdezgetem szép sorjában.
- Épp ez az… innentől kezdve rohadtul nem lesz semmi sem ami megváltozna. A SHINeenak befellegzett. – puffog.
- Ez akkor se ok arra, hogy másokat bánts! Szerinted Key nem ordítaná le a fejed? – kuncogok, mire egy lágy mosoly hagyja el mindenki arcát. De ez a kis „jókedv” sem tart sokáig, mikor a semmiből megjelenik a főnök. Mindenki visszavarázsolja magára rideg tekintetét és undorral méregetik a férfit.
- Tudom, hogy már túl késő van, és valószínűleg most utáltok is. – sóhajt.
- Azta ezt miből találta ki? – humorizál Jonghyun.
- Moderálja magát! – szól rá mérgesen, de nem is foglalkozik vele többet. – Onew, beszélhetnénk? Négyszemközt. – emeli ki utolsó szavát.
- Nincs titkom előttük. – mutat körbe.
- Lee Jinki! – szól rá ellentmondást nem tűrve, mire csak egy aprót bólint és a többiek kiszállingóznak. Én egy ideig még szemezek a dühtől vörös főnökkel, majd mikor azt hiszik, hogy felmegyek, egy szempillantás alatt belopózok a konyhába. Ezt neked seggfej!
- Mi ez a nagy államtitok, amit csak mi hallhatunk? – érdeklődik Onew.
- Két dologról lenne szó. Az egyik a SHINee visszavonulása, a másik a te és „Key” bevonulása. – mondja.
- Bevonulni mégis hova? – értetlenkedik.
- A katonaságra. Az egyetlen dolog, amivel meg tudjuk oldani, hogy Key állapota ne tudódjon ki, az az, hogyha azt tettessük, hogy mindketten bevonultok. – taglalja.
- De csak 2 év múlva szükséges bemennem a katonaságra.
- Azt akarod, hogy a rajongók megőrüljenek? És az utolsó cseppnyi jó híretek is elvesszen? – kérdezi ingerülten.
- Maga szerint nem kötelességük tudni az igazat? És ha később kiderül, hogy az egész… vagyis csak a fele meg van rendezve? Akár még fel is jelenthetnek! – így Onew.
- Arról mi majd gondoskodunk. – nyugtatja a főnök.
- Igen? Gondoskodnak róla? Úgy, mint Keyről? Papírja volt róla, hogy egy bizonyos fajta fénycsőtől a szeme rohamos ütemben romlik. És maguk? Hát képzeljék, nem azt használták? Ne válaszoljon, költői kérdés. – morog Onew.
- Maga csak ne merjen felelősségre vonni minket a munkákban! Nélkülünk sehol sem lennétek! – kezd kötekedni.
- Igen? Valóban? Maga valami érzelmi zsarolással próbálkozik? Mert szarul csinálja. – kezd idegeskedni Onew. – Ennyire hülyének néz minket? Egészen eddig úgy pattogtunk, ahogy fütyültek és mit kaptunk érte? Semmit. A maguk részéről semmi tisztelet. És nem mellesleg, ha már a SHINee feloszlott, nem maga dönti el, mikor vonulok be! – fújja ki a levegőt.
- Lee Jinki! Nem fogok magával veszekedni! Azt csinálja, amit mondok! – csap az asztalra. – Ha azt mondom, hogy bevonulsz, akkor bevonulsz és nincs apelláta. – érvel.
- Különben? – húzódik közelebb a főnökhöz.
- Bármikor elintézhetem, hogy olyan szerencsétlenül járjon, mint az a lány. – amint eljutottak a szavak a konyháig, reflexből vertem le a mellettem lévő poharat. Döbbent voltam, közben tombolt bennem a düh. Szerencsémre Onew elterelte a figyelmét, így nem kellett magyarázkodnom. A beszélgetés többi része, inkább már csak vita volt. Hangos ordibálás közepette egy pofon is helyett kapott, „természetesen” Onew részére. Miután a puffogó főnök elment, kiszaladtam hozzá.
- Onew… -ülök le mellé.
- Sajnálom, hogy azt mondta… - kezdene bele.
- Semmi gond. Megszoktam. Igazából már fel se veszem, de most sokkal fontosabb, mi van veled? –mosolygok rá.
- Meg tudnám fojtani egy kanál vízbe. – morgolódik.
- És… tényleg bevonulsz? – bámulom a zoknim.
- Hiába vitáztam több mint két órát, csak ezzel tudom megvédeni a többieket. – mondja.
- Szóval igen… Gondolod, hogy Key is ezt akarná? – nézek rá.
- Nem. De az ügynökséget koránt sem érdekli, hogy ő mit gondol erről. Holnap pedig a gálán bejelentjük, hogy vége. – remeg meg a hangja.
- Onew… Minden rendben lesz… - szipogok.
- Mi a baj? – néz rám ijedten.
- Miért csak annyit tudok kinyögni, hogy „Minden rendben lesz.”? Semmit nem tudok tenni… - hajtom le a fejem.
- Tara… Te egy gyönyörű és intelligens lány vagy. Tele energiával és legfőképp harci szelemmel. i állsz az igazad mellett, és megvéded a gyengébbet. Nagyon tehetséges is vagy. – húzza fel arcom államnál, és eltűr egy tincset a szememből.
- E-ezt most miért? – vörösödök el, mint egy rák.
- Az első pillanattól kezdve, belopóztál a szívembe… - nyom egy puszit a homlokomra, én meg csak pislogok, mint egy hal a szatyorban.
- D-de… Onew-sshi… É-én… vagyis hát… - hebegek.
- Ne aggódj. – nevet. – Az elejétől kezdve tudtam, hogy ez viszonzatlan. Szóval, csak mosolyogj, oké? Igazából csak szerettem volna, hogy tudd… Két nap múlva már egy kalitkába zárt madár leszek. Mindent el akarok intézni, amit csak tudok. – meséli tovább csillogó szemekkel.
- Mint egy nagyra nőtt gyerek. – kuncogok. – Csirke hányásig, mi? – nézünk össze.
- Pontosan! – nevet.
- V-viszont… sajnálom, hogy nem viszonzom az érzéseid. – szomorodok el.
- Tara, mondtam, hogy rendben van. Rád másnak van szüksége. - áll fel a kanapéról és engem néz.
- Hmmm? Kinek? – értetlenkedek.
- Jonghyunnak. – megy felfele egy csalódott mosollyal az arcán. Tudtam, hogy megjátssza, hogy nincs semmi gond. De reménykedtem benne, hogy egyikőjük sem lesz könnyelműen szerelmes. Minden az én hibám lenne? Hogy idejöttem, minden a fejetetejére fordult. Gratulálok Tara, megcsináltad. A gondolataimba mélyedve megyek fel én is az emeletre, a lépcsőn pedig összeütköztem a lestrapált Jonghyunnal. Vetettem rá egy megvető pillantást, majd kikerülve őt mentem be egészen a szobámig. Jinki ajtaja előtt elhaladva kiszűrődtek a zokogás hangjai. Ezt most én csináltam, és nincs rá mentségem. Sápadtan dőlök be az ágyamra, mikor megcsörren a telefonom.
- Ki az? – dünnyögöm.
- Kang menedzser. – szól bele a főnök.
- Én nem fogok bevonulni… - morgok a párnák közül.
- Tulajdonképpen, arra kérném, önt és Jonghyunt, hogy játsszák meg, hogy maguk egy pár. Ez jót tenne Jonghyun szóló karrierjének. – részletezi.
- Mi van? – esek el az ágyról. – Én… m-meg az a tapló? – kiabálok a telefonba. – Mégis milyen szólóról… Nem mondja komolyan? Maga aztán ért az emberek kihasználásához. De, gondolom nekem sincs beleszólásom. Ahogy Onewnak sem volt. – flegmázom.
- Örülök, hogy ugyanúgy gondoljuk. A holnapi gálán, mint már tudja, gondolom…. Bejelntik a SHINee végét, de ezzel egybekötjük az örömhíreket is. Kim Jonghyun és Lee Tara szerelme. A feltörekvő kiscsillag és a szóló énekes. Hát nem csodálatos? – áradozik a rivalda fényről.
- Mint a seggem! – nyomom ki a telefont, majd visszafekszek az ágyra. Perceken belül Jonghyun ordibálására leszek figyelmes a másik szobából. Gondolom nincs ínyére a dolog. De már semmit sem tudtunk tenni. Jelenleg… csak egy rakás érzelmi és idegroncs vagyunk, mind kiutat keresünk ebből a borzalmas világból. Hirtelen átfutott az agyamon, hogy vajon Onew, mit fog szólni ehhez? Ez… ez… áhh… Legszívesebben elsüllyednék a föld alá.
- Sajnálom Onew… - hunyom le a szemem és mély álomba merülök. Nem álmodtam semmit. Csak a nyomasztó csend vett körül, a nyomasztó sötétséggel. Ijesztő volt. Olyan, mintha egy ilyen jövő várna ránk. Reménytelen, nyomorult, kínzó, fájdalmas. Ezekkel a szavakkal tudnám csak leírni. Érzem, ahogy a könnyeim végigfolynak az arcomon. De azt is éreztem, hogy most mindenki a párnába fújja minden bánatát. Jonghyun Key miatt. Key a világa miatt. Onew miattam. Taemin azért, mert egyedül maradt és hiányzik neki hőn szeretett ommája. És én…? Nekem mégis mi jogom van sírni? Semmi… Az égvilágon semmi okom sincsen kétségbeesni. Születésem óta tudom, hogy felesleges normális életről ábrándoznom.
Zene: >.> http://www.youtube.com/watch?v=-4-UfOIIVP4 <.<
* A gála estje *
A SHINee buszából szállok ki. Fehér magassarkúmmal rálépek a vérvörös szőnyegre. Oldalamon Jonghyun van. Onew meredten bámul maga elé. Tudja, hogy erősnek kell lennie. Taemin adja az ártatlan, mosolygós kisfiút. A riporterek azt hiszik minden rendben van. Fényképezők kattanása. Kérdések hada lep el minket. Magyarázatot akarnak. Nem értik hol van Key. Nem értik miért megyünk Jonghyunnal kézen fogva. Nem szólalunk meg. Csendben megyünk tovább, míg be nem csukják mögöttünk az ajtót, ahova már a hívatlan lesifotósok nem juthatnak be. Mindenki fellélegzett, de lélegzetvételünk hangján kívül senki sem szól. Helyet foglalunk a színpad mellett. A jobb oldalon, egy hatalmas étkező asztal mellett van egy zenekar. Nem tudom mit játszanak, nem hallgatok mást kpop-on kívül. De most kellemes érzés lett úrrá rajtam. Napok óta először. Nagyjából egy órája ülünk néma csendben, várva, hogy kiosszák az összes díjat és mélabúsan felsétáljunk a színpadra.
A férfi felszólítja a SHINee-t. A fiúk mosolyogva lépnek fel. Még senki nem tudja, mit akarunk. Ám Onew ekkor belekezd.
- Először is. Szeretnénk megköszönni, hogy képesek ránk időt szakítani. Másodszor rövidre fogjuk fogni. Összesen négy bejelentésünk van. Rögtön az után távozunk. Kérdésekre nem válaszolunk. – köhint, majd folytatja. – A SHINee, sok éves sztárság után, végleg visszavonul. SeKyung halála óta, sok pletyka terjengett. Mi se hittük volna, hogy ez komolyan bekövetkezik. – a tömeg felzajdul és válaszokat várnak. – Az oka az, hogy én Lee Jinki, és Kim Kibum bevonulunk két évre a katonaságra. Továbbá… - próbálja visszafogni a könnyeit, nem szeretné az utolsó élő adásukat tönkre tenni. – Key, ma azért nem tud itt lenni, mert szeretné az utolsó napját a családjával tölteni. De… - törli meg a szemét. – Ne csak rossz hírekről beszéljünk. Szeretném a színpadra szólítani, Lee Tarat. – kínos csend, a gondolataimba mélyedtem. – Lee Tara! – szólít fel ismét, immár hangosabban. Én is visszatérek a transzból és gyorsan felérek a fiúk mellé. – Szeretnénk bemutatni a SHINee egy kedves barátját, és Kim Jonghyun barátnőjét. Igen, a két fiatal szív, végül egymásra talált. – karol át Jonghyun, mire Onewnak megremeg a hangja. – Nem utolsó sorban az utolsó bejelenteni valónk pedig az, hogy nem mindannyinktól búcsúztok. Jonghyun, hamarosan nyilvánosságra hozza első szóló albumát és első főszerepes doramáját is. Én, mint Lee Jinki, a SHINee leadere, szeretnék ezúton gratulálni neki. Kérem tapsoljanak meg minket utoljára. – hajolunk meg mind és távozunk a színpadról, egyenesen vissza a kocsiba, de előtte még félrehívtam Onewt.
- Komolyan megelégszel ezzel? Láttam, amit láttam a színpadon. – mondom neki aggódva.
- Miről beszélsz? – kérdezi ártatlanul.
- Tudod jól. Minden oké? Nem baj, hogy nem szeretlek viszont? Akkor azért zokogtál este? És most is…. – folytatnám tovább, de Onew ajkai az enyémre tapadnak. Nem húzódok el, tudom, hogy ennyivel kell csak megelégedni. És én csak ennyivel tudok neki segíteni. Közelebb húz magához, és elmélyíti a csókot. Csak percek múlva enged el, és újra látok egy Jinkis mosolyt a bárgyú képén.
- Köszönöm. – ölel át.
- Köszönöm, hogy szeretsz… - erednek meg könnyeim. Egy kisebb néma csönd után beszállunk a kocsiba, miután rendbe hoztam a sminkem. Onew mosolygott, elégedettnek látszik. Ez engem is mosolygásra késztet.
Pedig mindketten tudtok jól. Ezzel csak még nagyobb fájdalmat okoztunk a másiknak. Mert itt, ezen a helyen, ezen a napon….
Mindenünket elvesztettük.
Zene~ http://www.youtube.com/watch?v=bkvxaYi_BgI
A SHINee buszából szállok ki. Fehér magassarkúmmal rálépek a vérvörös szőnyegre. Oldalamon Jonghyun van. Onew meredten bámul maga elé. Tudja, hogy erősnek kell lennie. Taemin adja az ártatlan, mosolygós kisfiút. A riporterek azt hiszik minden rendben van. Fényképezők kattanása. Kérdések hada lep el minket. Magyarázatot akarnak. Nem értik hol van Key. Nem értik miért megyünk Jonghyunnal kézen fogva. Nem szólalunk meg. Csendben megyünk tovább, míg be nem csukják mögöttünk az ajtót, ahova már a hívatlan lesifotósok nem juthatnak be. Mindenki fellélegzett, de lélegzetvételünk hangján kívül senki sem szól. Helyet foglalunk a színpad mellett. A jobb oldalon, egy hatalmas étkező asztal mellett van egy zenekar. Nem tudom mit játszanak, nem hallgatok mást kpop-on kívül. De most kellemes érzés lett úrrá rajtam. Napok óta először. Nagyjából egy órája ülünk néma csendben, várva, hogy kiosszák az összes díjat és mélabúsan felsétáljunk a színpadra.
A férfi felszólítja a SHINee-t. A fiúk mosolyogva lépnek fel. Még senki nem tudja, mit akarunk. Ám Onew ekkor belekezd.
- Először is. Szeretnénk megköszönni, hogy képesek ránk időt szakítani. Másodszor rövidre fogjuk fogni. Összesen négy bejelentésünk van. Rögtön az után távozunk. Kérdésekre nem válaszolunk. – köhint, majd folytatja. – A SHINee, sok éves sztárság után, végleg visszavonul. SeKyung halála óta, sok pletyka terjengett. Mi se hittük volna, hogy ez komolyan bekövetkezik. – a tömeg felzajdul és válaszokat várnak. – Az oka az, hogy én Lee Jinki, és Kim Kibum bevonulunk két évre a katonaságra. Továbbá… - próbálja visszafogni a könnyeit, nem szeretné az utolsó élő adásukat tönkre tenni. – Key, ma azért nem tud itt lenni, mert szeretné az utolsó napját a családjával tölteni. De… - törli meg a szemét. – Ne csak rossz hírekről beszéljünk. Szeretném a színpadra szólítani, Lee Tarat. – kínos csend, a gondolataimba mélyedtem. – Lee Tara! – szólít fel ismét, immár hangosabban. Én is visszatérek a transzból és gyorsan felérek a fiúk mellé. – Szeretnénk bemutatni a SHINee egy kedves barátját, és Kim Jonghyun barátnőjét. Igen, a két fiatal szív, végül egymásra talált. – karol át Jonghyun, mire Onewnak megremeg a hangja. – Nem utolsó sorban az utolsó bejelenteni valónk pedig az, hogy nem mindannyinktól búcsúztok. Jonghyun, hamarosan nyilvánosságra hozza első szóló albumát és első főszerepes doramáját is. Én, mint Lee Jinki, a SHINee leadere, szeretnék ezúton gratulálni neki. Kérem tapsoljanak meg minket utoljára. – hajolunk meg mind és távozunk a színpadról, egyenesen vissza a kocsiba, de előtte még félrehívtam Onewt.
- Komolyan megelégszel ezzel? Láttam, amit láttam a színpadon. – mondom neki aggódva.
- Miről beszélsz? – kérdezi ártatlanul.
- Tudod jól. Minden oké? Nem baj, hogy nem szeretlek viszont? Akkor azért zokogtál este? És most is…. – folytatnám tovább, de Onew ajkai az enyémre tapadnak. Nem húzódok el, tudom, hogy ennyivel kell csak megelégedni. És én csak ennyivel tudok neki segíteni. Közelebb húz magához, és elmélyíti a csókot. Csak percek múlva enged el, és újra látok egy Jinkis mosolyt a bárgyú képén.
- Köszönöm. – ölel át.
- Köszönöm, hogy szeretsz… - erednek meg könnyeim. Egy kisebb néma csönd után beszállunk a kocsiba, miután rendbe hoztam a sminkem. Onew mosolygott, elégedettnek látszik. Ez engem is mosolygásra késztet.
Pedig mindketten tudtok jól. Ezzel csak még nagyobb fájdalmat okoztunk a másiknak. Mert itt, ezen a helyen, ezen a napon….
Mindenünket elvesztettük.
Zene~ http://www.youtube.com/watch?v=bkvxaYi_BgI
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése