9. Fejezet

Tara POV

Francba… Miért kellett kikotyognom? A falnak dőlve próbáltam leküzdeni könnyeim több-kevesebb sikerrel. A francba is… Ez még magamnak is egy kibaszott önvallomás. Nem fogja viszonozni az érzelmeim, még egy másik életben sem. A kettőnk világa, teljesen más. Ő az a fajta ember, aki csak eltiporja a másikat. Meg fogom bánni, de most már nem tehetek semmit. Reménykedjünk a legjobbakban.

Ami, azt illeti az utazás nem sikerült túl jól. Magángép, mi? Elhittem.
Tulajdonképpen turista osztályra ültettek. Amilyen szerencsém van, egy kövér pacák, és egy csitri közé ültettek. A kövér pasas az út háromnegyedében próbálkozott felszedni, a csitri meg folyamatosan a pasijairól pofázott nekem. De ez hagyján. A hátsó székeken egy két gyerekes anyuka ült, s annak az egyik fia jó ötletnek tartotta, ha leborít kólával.
- BAZDMEG NEM TUD VIGYÁZNI A KÖLKÉRE? MAGA SZERINT HOGY MENJEK ÍGY A FORGATÁSRA? – akadok ki, mivel már csak fél óra és  landol a gép, a rendező meg ki fog nyírni.
- B-Bocsánat, de nehéz két gyerekkel. Sajnálom, kifizetem. – dadogja ijedten.
- Nem erről van szó, hogy ki kell fizetni bármit is. Csak… - fújom ki a levegőt. – Csak legközelebb vigyázzon. – fejezem be ennyivel, mivel már az összes utas minket bámul.
- Tényleg ne haragudjon kedves. Ha akarja kiengesztelem azzal, hogy mondom a fiamnak, hogy küldjön önnek egy dedikált CD-t. – mondja a magáét.
- Ki a fia? – fordulok hátra, érdeklődét mutatva.
- Kim Jong Hyun. – nekem sem kellett több, a nyálam úgy nyeltem félre, ahogy volt.
- Milyen érdekes egybeesés, én vele forgatok a doramában. – tátogom.
- Te lennél Lee Tara? – néz rám kikerekedett szemekkel.
- I-Igen. Semmi nem igaz abból, amit a fia mondd! Csupán nem csíp engem!  - hadarom ijedten.
- Hiszen csak csupa jókat mondott rólad! Hogy általában kedves vagy, karizmatikus, és bátor, hogy szembeszállsz vele. – sorolja.
- Valóban? Hát igen, nem mindig vagyunk egy hullámhosszon… - mosolygok kedvesen.
- Te itt szállsz le, igaz? – mutat a kijelzőre, két percen belül landolunk. – Kérlek vigyázz a fiamra! Csak azokkal ilyen, akiket kedvel. Szóval ha már nem bírod a hülyeségeit, csak kotyogd el, amit itt hallottál. Ó, és tessék. Itt egy kép, még kiskoráról. Ezt a pelenkás képet utálja a legjobban. – mosolyog, majd a kezembe nyomta.
- K-Köszönöm. – nézem ördögien a képet, amit gyorsan a táskámba süllyesztek. – Öööö, jó utat, és nevelje meg azt a fiút, nehogy a bátyjára üssön. És bocsánat a kirohanásomért.  – kuncogok, majd a csomagomat leszerelve, egy viszláttal eltűnök gépről.

Mikor kiérek a várakozóba egy vigyorgó Taemin és egy kissé morgós kedvében lévő rendező támad le.
- Késtél! – mondja a rendező.
- Elnézést kérek, hogy nem volt nálam ejtőernyő. Enged meg magamnak egy kis gúnyt.
- Te meg hogy nézel ki? – kapcsol.
- Szépen. Jonghyun öccse leöntött. De mehetnénk. Az morgó ember ki fog nyírni. ÉS nincs humorom minden gondolatom rá fecsérelni. – noszogatom a mellettem lévőket.
- Igaza van. Csak két napunk van. – lök előre.
- És, ti meg vagytok? – intézem szavaim Taeminhez.
- I-igen… - mondja vörösen.
- Ó, jut eszembe. Jonghyun… tud arról a dologról velem kapcsolatban? Még az első nap… - szorítom meg a pólóm szélét.
- Ha nincs röntgen szeme, akkor nem. – néz fel rám mosolyogva.
- Akkor jó. – zárom le ennyivel a dolgot, majd beszálltunk a kocsiba. – Mi a menetrend? – kérdezem a főnököt.
- Előbb felénekled a dalt. Ha elsőre sikerül könnyű dolga lesz mindenkinek. És hálásak is lennénk. Utána a sminkes és a fodrász vesz kezelésbe. Miután megkopaszított, a stylistok felöltöztetnek valami sexybe. Elkezdjük forgatni a jeleneteket. ÉS innentől kezdve rajtad áll minden. És az elégedettségemen. – helyesbít.
- Rendben. A lehető leggyorsabban legyünk túl rajta. Taemin velem maradnál a forgatás idejéig? – nézek rá kérlelően.
- Persze, persze! Azért jöttem! – vereget hátba.
- Köszönöm. Van egy meglepetésem! – kiáltok fel. – Ezt figyeld. – mutatom felé Jonghyun gyerekkori képét.
- Na neeeee! – röhög. – E-Ezt honnan szedted? – kapkod levegő után.
- Vannak kapcsolataim?! – teszem fel magamnak is a kérdést. Ezzel az út maradék tíz percét bámulással töltöttük, illetve én a szövegkönyvem bújtam. Amint kiszálltunk a kocsiból megkezdődött a véres háború. Köztem és a staffosok között. Ide-oda ráncigáltak ruhapróbákra, sminkekre. Méghogy felvesszük a dalt, mi? Persze. A világ úgy döntött, hogy kiszúr velem és bemelegítés nélkül kezdjek táncolni, egy iszonyat szűk ruhában, ami nem mellesleg rövid is volt. A hajam begöndörítették, és tussal kihúzták a szememet. Úgy néztem ki, mint valami macska. Ha ez nem lenne elég,  még egy hat méteres magassarkút is rám aggattak. Mit ne mondjak, nagyon jót tett a térdemnek. Azt hittem ott helyben összeesek a fájdalomtól, amikor elkezdtem táncolni. Az agyam vészjelzést küldött, így hamar „elfeledkeztem” róla, és a táncra koncentráltam. Direkt pihentettem a lábam, akkor mégis mi… A dorama teaceremóniás felvétel előpróbája. Hát hogyne. Nem nekem találták ki, „a három órán át ülj a térdeden” projectet.
- VÁGÁS! – kiáltja el magát a rendező, én meg azzal a szóval rogyok le a földre. Egy csaj törölközővel és alapozóval szalad felem, egy másik meg hideg vizet hoz. – Ez így tökéletes, ahogy van! – jelenti ki, mire mindenki éljenez.
- Ennyire ritka a tökéletes? – veszem el a vizet és nagyokat kortyolok belőle.
- A hírességek lusták… - súgja a fülembe az asszisztens.
- Akkor én itt isten vagyok? – pislogok értetlenül.
- Huszonöt óra alatt meg van a dal, és a tánc fele. Ilyenkor még csak a tánc lenne meg. A bennfentesek az utolsó öt órában csinálják. Mármint ahhoz is nagy tehetség kell, de nem vagyunk oda szívrohamért. De ne beszélgessünk, öltözzön át és pihenjen. Van tíz perc szünet. – sétál el, majd Taemin segítőkészen felnyal a földről és szemrebbenés nélkül bevonszol az öltözőbe.
- Jól vagy? – kérdezi aggódva.
- Úgy nézek ki? – döntöm hátra a fejem. – A térdeim… nem fogják bírni a forgatást, ha nem pihenhetek. – jelentem ki.
- Miért? – néz rám furcsán.
- Hallottál már a japán teaceremóniáról? Na, ott van nekem egy tíz perces jelenetem. És tegnap.. illetve az előtt volt egy három órás próbám, ráadásul tuti, hogy holnap Jonghyun köcsög kedvében lesz. – sorolom.
- Nem érdemes ezért… - vágok közbe.
- Nem. Muszáj lesz. Nem adhatok még eggyel több okot Jonghyunnak… - morgom.
- Okot? – húzza fel egyik szemöldökét.
- S-Semmi.. Kimennél? Átöltöznék? – mutatok az ajtó fele, ő meg csak bólint és kimegy.
Miután kivánszorogtam a magánszférámból, megint megkezdődött az őrültek háza. A hatékonyságom minden egyes újravett felvétellel csökkent és csökkent, míg végül odáig jutottunk, hogy az utolsó jelenetnél összeestem. Taemin sietve foglalt helyet a földön mellettem és kezével legyezett.
- Vége van. Pihenhetsz. Ügyes voltál. – tartja bennem a lelket és talpra állít.
- Köszönöm a kemény munkát! – hajolok meg, és Taeminnel a jobbomon elindulok a táskám felé. Kikutatva a telefonom, döbbentem pislogok rá.
- A gép.. harminc perc múlva indul.. – sietek az öltözőmbe és lehúzva az egyrészest felkaptam egy rövid melegítőt és egy szürke trikót.
- Kulcsold át a nyakam. Nem lenne jó a lábadnak… Mivel megállítani nem tudlak, így csak ezzel segíthetek. – csak bámulok rá, majd leesik, hogy mit akar. Nehezen de beleegyezek, és kezei között visz le a kocsiig. Így tényleg gyorsabb volt, én tuti még tízszer megálltam volna. Az autó hamar visszaért a reptérre. Félálomban voltam, így kótyagosan, részeges járással mentem fel az első osztályra. Igen, visszafele intéztek nekem, egy ilyen járatot. Egyedül ültem, és azonnal elaludtam. Álmomban sötétség vett körül, és egy hang énekelt nekem. Nem ismertem fel a hangját, de nagyon megnyugtatott.  A hangja biztonságot nyújtott a sötétség elől. De nem ismertem fel.
- Elnézést, hölgyem… a gép landolt. – lökdös valaki. Lassan kinyitom a szemem és egy légi-utaskísérő keltett fel. Elnézést kértem, majd letrappoltam a gépről. A táskámat vonszolva magam után néztem a földet, mikor nekimentem valakinek.
- Ki jött vissza.. – szól rám flegmán valaki, de tudtam ki az.
- Jonghyun? – nézek fel rá fáradtan.
- Tudod, mennyi bajt okoztál? Három nap alatt be kell fejeznünk másfél óra film anyagot! Csupán azért, mert őfelségének kedve támadt elmenni. A rendezőnek meg fontos tárgyalás miatt kell elmennie.
- Kösz a kérdést jól vagyok, és a forgatás remek volt. – mondom nyugodtan. Az én hibám, hogy elmegy tárgyalni?
- Kit érdekel, hogy jól vagy… Csak ne gátolj meg ebben a három napban. – morogja.
- Jonghyun, tudod magadról, hogy mekkora egy seggfej vagy? Miért az én hibám, hogy elmegy tárgyalni és ezért csak három napunk van? Mégis mi a fenétől vagy ennyire ideges? Nem tudom, hogy mi bajod, de nem az én dolgom. Szóval ne rajtam verd le a nyomorod, hanem magadon! – morgom, majd rá se nézve indulok vissza a forgatás színhelyére. Fél úton az épületben még vissza néztem, és Jonghyun ugyanúgy állt ott. Talán… elvetettem sulykot? Nem tévedtem. Pár másodperc múlva beért.
- Remélem kipihented magad, ugyanis meg foglak szívatni. Csupán, azért mert nem tudod hol a helyed! – mondja furán vigyorogva, és az államnál fogva maga felé húz.
- M-Mit csinálsz? – nézek oldalra riadtan, és talán vörösen.
- Kihasznállak… hogy szenvedj. – suttogja ajkaim előtt, majd lassan, s gyengéden megcsókol. Kikerekedett szemekkel meredtem a semmibe, miközben a táskám is lecsúszott a vállamról, s a földön landolt.

Kihasznál, hogy szenvedjek?
Tudtam, szeretni ezt a fickót, tömény hülyeségre vall.

De nem tehetek róla, ezt nem én határozom meg.

Tara, egy óriási tökfej vagy…

SZERETLEK KIM JONGHYUN! Sajnálom…