A nevem Lee Tara. Tizenhét éves vagyok, nem rég költöztem
Seoulba. Előrehozott érettségimmel, szüleim végre engedtek unszolásomnak és itt
vagyok, hogy megnyissam életem egy új fejezetét. Persze, nem üres kézzel
jöttem. Sorra hívtam fel az ügynökségeket még múlthéten. Bizonyságot tettem
tehetségemről, és az egyik ügynökség gyakornokként szeretne alkalmazni.
Szállást is biztosítanak a számomra, így egyből rábólintottam az ajánlatra.
A taxi épp most áll meg az épület előtt. Kifizetem és már megyek is be. A portán elmagyaráztam, hogy ki vagyok és, hogy mit akarok. Miután sikeresen meggyőztem őket, hogy én én vagyok, elirányítottak, hogy melyik szobába is kell mennem.
- 210, 210… 200… á, meg van! – mondom magamnak, majd egy halk kopogás kíséretében benyitok és tökéletesen fejbe vágva az ajtóval a kifelé igyekvő személyt.
- N-Nagyon sajnálom, jól… - nézek fel. – van…? – hajoldozok, de majdnem elesek a lábamba. – J-Jonghyun… oppa? – kerekednek ki a szemeim.
- Személyesen. – mosolyog rám. – És semmi baj, ne aggódj miatta, megszoktam. – von vállat. – Te pedig…? – várja, hogy befejezzem.
- Lee Tara, gyakornok, örülök a találkozásnak, nagy rajongód vagyok, vagyis az egész SHINeenak - nézek körbe a többieken, akik csak biccentenek, vagy kuncognak.
- Gondolom nekünk nem kell bemutatkoznunk. – nevet fel Jonghyun.
- N-nem igazán… de ti mit kerestek itt? – érdeklődök.
- Hát, mi itt dolgozunk és elméletileg ma kapunk egy gyakornokot, és ha minden igaz te vagy az. – mosolyog.
- HEEEEEEEEEE? Az lehetetlen… - mondom magamnak.
- Mi van? Nem hitted volna, hogy ilyen király személy társaságában dolgozhatsz? – egózik.
- Dehogy, dehogy. Az cseppet sem érdekel milyen király személynek érzed magad. – vigyorgok rá, amitől kicsit lefagy. – Nekem… nincs felesleges időm, nem csinálhatok olyat, ami szükségtelen a sztárrá válásomhoz. – jelentem ki.
- Felfogtad, hogy most belegázoltál az én Puppysaurom lelkébe? – lép Jonghyun mellé Key.
- Kell valaki, aki letöri a szarvait, a végén még szárnyat növeszt és elszáll. – állok ki az igazam mellett.
- Ez erős volt! Mi itt próbálunk kedvesek lenni, te meg, mint valami hülye bunkó külföldi. – próbál sértegetni Taemin.
- Tulajdonképpen, én egy hülye bunkó külföldi vagyok! – utánzom Taeminnie hanglejtését.
- Vicces… - morgott rám.
- Na mi van? Még sem vagytok azok a szentek, akik a kamera előtt játszanak. – mérem végig őket. – Megmondtam nem játszani jöttem, az időm véges. Semmit se fogok mesélni. Szimplán üzleti kapcsolat. Most pedig, ígértek nekem szállást, elvinnétek oda Hyungok? – nézek rájuk ártatlanul, mintha mi se történt volna.
- Hogyne, ahogy őfelsége kívánja… - grimaszol Jonghyun.
- Jól van Puppysaur, okos kutyus! – kuncogok és mindenki megindul Jonghyun után.
- Ha nem akarod kirugatni magad, jobb ha tiszteletben tartod az idősebbeket! – szórja felém villámló tekintetét.
- Okke, Jjongi! – megyek tovább boldogan. Szinte még ki se értünk az épületből, már a rajongók letepertek minket, mivel sajnálatos módon, a kocsi, ami immár gondolom a SHINee dormba vezet a másik oldalon parkol.
- Hé, ne tépj meg! – szól az egyikre Key.
- A cipőm… - esik el Onew.
- Ezek itt mind sasaengek? – lök az egyik Jonghyun hátának. – Bocsi… - fordulok el, hogy megfojtsam azt az átkozott ribancot. – Tűnj innen amíg szépen mondom, különben többet fogok kitépni a drága kis hajacskádból, mint amit neked sikerült Keytől megszerezned. – roppantottam ökleim, de ennek igazából más oka van… A lényeg, hogy elsprinteltek, a fiúk meg döbbenten néztek rám, amíg be nem szálltunk a kocsiba, akkor végre megtört a csend.
- Igazán, karizmatikus vagy. – dicsér Onew.
- Tudom. – mondom elismerően és mosolygok is.
- Meg egoista. – forgatja a szemeit Jonghyun.
- Ugyan már Jjongi, a te egódnál nincs nagyobb a Földön! – nézek rá bosszúszomjasan. – Eddig sem voltál a szívem csücske, de ezek után… - morgom.
- Te se voltál szimpatikus, úgy öltözöl, mint egy rossz…. – motyogja el a végét Key.
- Mindig a védelmébe kell kelned? – kérdezek rá normálisan, nem akartam balhét.
- Ha már én vagyok a csapat Ommája, muszáj kezdenem valamit ezekkel a makacs kölykökkel. – nevet fel.
- Ami igaz az igaz. Ja és a ruhám a múlt havi SHINee promócióból van. – döbbennek le.
- Neeeeeee máááááár! – csodálkozik Taemin.
- Nem emlékeztek azok a förtelmes ingekre? – szólal meg Minho.
- Nahát, neked van hangod! – mosolygok rá, mire csak biccent. – Gondolom a dormba megyünk… - váltok témát.
- Ja, sajnos. – horkantja Jonghyun.
- Ha csak gúnyolódni tudsz, tartsd meg magadnak. Nem ismersz. – mondtam neki, miközben az ablakon bámultam kifele.
- Te se engem, minket. – helyesel.
- Épp ezért csalódnak bennetek a rajongók a való életben. Nehéz lehet fent tartani ezt a kettős álcát… - elmélkedek.
- Valamit, valamiért. – bólogat egyetértően Onew.
- Nekem is ezt kell majd csinálnom? Ugráljak körbe mindenkit, mint egy palota pincsi, de egyébként a nevem kuss vagy mosolyogj a halál faszának? – ironizálok, mire mindenki nevetésben tör ki.
- Nem is vagy olyan rossz társaság! – ül át mellém Key.
- Nem is mondtam. – mosolygok rá értékelve gesztusát. – És mégis, mivel kell kezdenem, mint gyakornok? – nézek rá.
- Először is felmérjük a tehetséged és a többi már attól függ, mennyit kell javítani rajta. Utána viselkedésedet is megmunkálják, közben jársz rendesen iskolába. – meséli.
- Tévedés. – dugom orra alá az érettségi bizonyítványom.
- MINDEN DÍCSÉRETES? NEM MONDOD, HOGY MINDEN TANTÁRGYBÓL ÉRETTSÉGIZTÉL? – visítja a fülembe.
- Ja. – válaszolom egyszerűen. – És a tehetségemmel és a viselkedésemmel sincs túl sok gond, egy angyal vagyok. – köhög bele Jonghyun, aki időközben elvonult zenét hallgatni. – Ez volt az ára, hogy idejuthassak. Sok mindent titkolok, és szeretném most letisztázni, hogy semmit se fogok róla beszélni. Megértitek? – nézek körbe a hallgatóságon.
- Miért? – kapok egy halk kérdést Taemintől.
- Csak. Nem igazán publikus, és teljesen lényegtelen. Szimplán annyi, hogy nincs sok időm… - bambulom szomorkásan az épületeket.
- Ha nincs sok időd valami komoly lehet, nem? Megmondhatod, ha nem megy egyedül. – mosolyog rám Onew.
- Talán… Az utolsó percekben. – bólintok. – De hagyjuk a rossz dolgokat, meséljétek már el nekem, hogy is van Jonghyun tajbunkó természete! Ez még egy kamerának is sok! – nevetek fel.
- Sokat csalódott a nőkben. Nem sokban bízik meg. Nagyjából olyan lehet, mint most te. – néz mindenki kétségbeesetten Jonghyunra.
- Miért? Mi van vele…? – kérdezek rá félve.
- El van veszve. Egy ideje, teljesen megváltozott. Már az én társaságomat se keresi annyira, mint régen. – mondja majdnem zokogva Key. Csak átölelem, hátha megnyugszik.
- De a kamerák… - motyogom.
- Mi se tudjuk, hogy csinálja. Ez egy kész csoda… Ez a srác, valószínűleg már teljesen leőrölte magát. – mondja Minho. Esküszöm, olyan, mint valami pszicho doki.
- Bezárkózik. Még engem se enged be. Érted?! – mondja tovább a magáét Key.
- Te sem vagy jobb állapotban nála! – kiáltok rá. – Ugyanolyan csődtömeg vagy, mint ő! Nézz már magadra! Hol az igazi SHINee? Taeminnie mosolya? Az édes JongKey páros? A csirkemániás Jinki… És hol van az a Minho, aki folyton szekálja valamiért a többieket? – kérdezem aggódva.
- Miről beszélsz Tara? – néz rám elveszetten Onew. – Ez az igazi SHINee… - préseli ki a szavakat. Döbbenet és csend telepszik a kocsiba. Jonghyun ránk pillant, nem érti miért nézzük őt. Key a szakadék szélén áll, hogy bőgjön, ne bőgjön. Úgy tűnik kényes témát érintettem. Onew.... Ki hitte volna, hogy ennyire felnőttesen fogja fel a helyzetet? És miért nem veszi észre az ügynökség, hogy segítségre van szükségük?
Onew szavai felismerésként hatoltak elmémbe. Igaza volt. Amit én és a többi rajongó látunk, csak a kamerák és a csillám pónik csodálatos világa. Sose láttuk még az igazi arcukat. És mégis, aki betekintést nyerhet… mit érez? Totális megsemmisülést, elveszettséget, reménytelenséget, bánatot…
De ki hitte volna, hogy ennyire rossz a helyzet? Hogy a tagok… már rég megőrültek? Senki sem önmaga. Erre a hülye is rájön. Nem ismerjük a valójukat, de amit itt látunk, az nem igaz. Ők csak egy csapat elveszett nagy gyerek, akik az anyukájukat keresik. Reményt egy borzasztó világban.
A taxi épp most áll meg az épület előtt. Kifizetem és már megyek is be. A portán elmagyaráztam, hogy ki vagyok és, hogy mit akarok. Miután sikeresen meggyőztem őket, hogy én én vagyok, elirányítottak, hogy melyik szobába is kell mennem.
- 210, 210… 200… á, meg van! – mondom magamnak, majd egy halk kopogás kíséretében benyitok és tökéletesen fejbe vágva az ajtóval a kifelé igyekvő személyt.
- N-Nagyon sajnálom, jól… - nézek fel. – van…? – hajoldozok, de majdnem elesek a lábamba. – J-Jonghyun… oppa? – kerekednek ki a szemeim.
- Személyesen. – mosolyog rám. – És semmi baj, ne aggódj miatta, megszoktam. – von vállat. – Te pedig…? – várja, hogy befejezzem.
- Lee Tara, gyakornok, örülök a találkozásnak, nagy rajongód vagyok, vagyis az egész SHINeenak - nézek körbe a többieken, akik csak biccentenek, vagy kuncognak.
- Gondolom nekünk nem kell bemutatkoznunk. – nevet fel Jonghyun.
- N-nem igazán… de ti mit kerestek itt? – érdeklődök.
- Hát, mi itt dolgozunk és elméletileg ma kapunk egy gyakornokot, és ha minden igaz te vagy az. – mosolyog.
- HEEEEEEEEEE? Az lehetetlen… - mondom magamnak.
- Mi van? Nem hitted volna, hogy ilyen király személy társaságában dolgozhatsz? – egózik.
- Dehogy, dehogy. Az cseppet sem érdekel milyen király személynek érzed magad. – vigyorgok rá, amitől kicsit lefagy. – Nekem… nincs felesleges időm, nem csinálhatok olyat, ami szükségtelen a sztárrá válásomhoz. – jelentem ki.
- Felfogtad, hogy most belegázoltál az én Puppysaurom lelkébe? – lép Jonghyun mellé Key.
- Kell valaki, aki letöri a szarvait, a végén még szárnyat növeszt és elszáll. – állok ki az igazam mellett.
- Ez erős volt! Mi itt próbálunk kedvesek lenni, te meg, mint valami hülye bunkó külföldi. – próbál sértegetni Taemin.
- Tulajdonképpen, én egy hülye bunkó külföldi vagyok! – utánzom Taeminnie hanglejtését.
- Vicces… - morgott rám.
- Na mi van? Még sem vagytok azok a szentek, akik a kamera előtt játszanak. – mérem végig őket. – Megmondtam nem játszani jöttem, az időm véges. Semmit se fogok mesélni. Szimplán üzleti kapcsolat. Most pedig, ígértek nekem szállást, elvinnétek oda Hyungok? – nézek rájuk ártatlanul, mintha mi se történt volna.
- Hogyne, ahogy őfelsége kívánja… - grimaszol Jonghyun.
- Jól van Puppysaur, okos kutyus! – kuncogok és mindenki megindul Jonghyun után.
- Ha nem akarod kirugatni magad, jobb ha tiszteletben tartod az idősebbeket! – szórja felém villámló tekintetét.
- Okke, Jjongi! – megyek tovább boldogan. Szinte még ki se értünk az épületből, már a rajongók letepertek minket, mivel sajnálatos módon, a kocsi, ami immár gondolom a SHINee dormba vezet a másik oldalon parkol.
- Hé, ne tépj meg! – szól az egyikre Key.
- A cipőm… - esik el Onew.
- Ezek itt mind sasaengek? – lök az egyik Jonghyun hátának. – Bocsi… - fordulok el, hogy megfojtsam azt az átkozott ribancot. – Tűnj innen amíg szépen mondom, különben többet fogok kitépni a drága kis hajacskádból, mint amit neked sikerült Keytől megszerezned. – roppantottam ökleim, de ennek igazából más oka van… A lényeg, hogy elsprinteltek, a fiúk meg döbbenten néztek rám, amíg be nem szálltunk a kocsiba, akkor végre megtört a csend.
- Igazán, karizmatikus vagy. – dicsér Onew.
- Tudom. – mondom elismerően és mosolygok is.
- Meg egoista. – forgatja a szemeit Jonghyun.
- Ugyan már Jjongi, a te egódnál nincs nagyobb a Földön! – nézek rá bosszúszomjasan. – Eddig sem voltál a szívem csücske, de ezek után… - morgom.
- Te se voltál szimpatikus, úgy öltözöl, mint egy rossz…. – motyogja el a végét Key.
- Mindig a védelmébe kell kelned? – kérdezek rá normálisan, nem akartam balhét.
- Ha már én vagyok a csapat Ommája, muszáj kezdenem valamit ezekkel a makacs kölykökkel. – nevet fel.
- Ami igaz az igaz. Ja és a ruhám a múlt havi SHINee promócióból van. – döbbennek le.
- Neeeeeee máááááár! – csodálkozik Taemin.
- Nem emlékeztek azok a förtelmes ingekre? – szólal meg Minho.
- Nahát, neked van hangod! – mosolygok rá, mire csak biccent. – Gondolom a dormba megyünk… - váltok témát.
- Ja, sajnos. – horkantja Jonghyun.
- Ha csak gúnyolódni tudsz, tartsd meg magadnak. Nem ismersz. – mondtam neki, miközben az ablakon bámultam kifele.
- Te se engem, minket. – helyesel.
- Épp ezért csalódnak bennetek a rajongók a való életben. Nehéz lehet fent tartani ezt a kettős álcát… - elmélkedek.
- Valamit, valamiért. – bólogat egyetértően Onew.
- Nekem is ezt kell majd csinálnom? Ugráljak körbe mindenkit, mint egy palota pincsi, de egyébként a nevem kuss vagy mosolyogj a halál faszának? – ironizálok, mire mindenki nevetésben tör ki.
- Nem is vagy olyan rossz társaság! – ül át mellém Key.
- Nem is mondtam. – mosolygok rá értékelve gesztusát. – És mégis, mivel kell kezdenem, mint gyakornok? – nézek rá.
- Először is felmérjük a tehetséged és a többi már attól függ, mennyit kell javítani rajta. Utána viselkedésedet is megmunkálják, közben jársz rendesen iskolába. – meséli.
- Tévedés. – dugom orra alá az érettségi bizonyítványom.
- MINDEN DÍCSÉRETES? NEM MONDOD, HOGY MINDEN TANTÁRGYBÓL ÉRETTSÉGIZTÉL? – visítja a fülembe.
- Ja. – válaszolom egyszerűen. – És a tehetségemmel és a viselkedésemmel sincs túl sok gond, egy angyal vagyok. – köhög bele Jonghyun, aki időközben elvonult zenét hallgatni. – Ez volt az ára, hogy idejuthassak. Sok mindent titkolok, és szeretném most letisztázni, hogy semmit se fogok róla beszélni. Megértitek? – nézek körbe a hallgatóságon.
- Miért? – kapok egy halk kérdést Taemintől.
- Csak. Nem igazán publikus, és teljesen lényegtelen. Szimplán annyi, hogy nincs sok időm… - bambulom szomorkásan az épületeket.
- Ha nincs sok időd valami komoly lehet, nem? Megmondhatod, ha nem megy egyedül. – mosolyog rám Onew.
- Talán… Az utolsó percekben. – bólintok. – De hagyjuk a rossz dolgokat, meséljétek már el nekem, hogy is van Jonghyun tajbunkó természete! Ez még egy kamerának is sok! – nevetek fel.
- Sokat csalódott a nőkben. Nem sokban bízik meg. Nagyjából olyan lehet, mint most te. – néz mindenki kétségbeesetten Jonghyunra.
- Miért? Mi van vele…? – kérdezek rá félve.
- El van veszve. Egy ideje, teljesen megváltozott. Már az én társaságomat se keresi annyira, mint régen. – mondja majdnem zokogva Key. Csak átölelem, hátha megnyugszik.
- De a kamerák… - motyogom.
- Mi se tudjuk, hogy csinálja. Ez egy kész csoda… Ez a srác, valószínűleg már teljesen leőrölte magát. – mondja Minho. Esküszöm, olyan, mint valami pszicho doki.
- Bezárkózik. Még engem se enged be. Érted?! – mondja tovább a magáét Key.
- Te sem vagy jobb állapotban nála! – kiáltok rá. – Ugyanolyan csődtömeg vagy, mint ő! Nézz már magadra! Hol az igazi SHINee? Taeminnie mosolya? Az édes JongKey páros? A csirkemániás Jinki… És hol van az a Minho, aki folyton szekálja valamiért a többieket? – kérdezem aggódva.
- Miről beszélsz Tara? – néz rám elveszetten Onew. – Ez az igazi SHINee… - préseli ki a szavakat. Döbbenet és csend telepszik a kocsiba. Jonghyun ránk pillant, nem érti miért nézzük őt. Key a szakadék szélén áll, hogy bőgjön, ne bőgjön. Úgy tűnik kényes témát érintettem. Onew.... Ki hitte volna, hogy ennyire felnőttesen fogja fel a helyzetet? És miért nem veszi észre az ügynökség, hogy segítségre van szükségük?
Onew szavai felismerésként hatoltak elmémbe. Igaza volt. Amit én és a többi rajongó látunk, csak a kamerák és a csillám pónik csodálatos világa. Sose láttuk még az igazi arcukat. És mégis, aki betekintést nyerhet… mit érez? Totális megsemmisülést, elveszettséget, reménytelenséget, bánatot…
De ki hitte volna, hogy ennyire rossz a helyzet? Hogy a tagok… már rég megőrültek? Senki sem önmaga. Erre a hülye is rájön. Nem ismerjük a valójukat, de amit itt látunk, az nem igaz. Ők csak egy csapat elveszett nagy gyerek, akik az anyukájukat keresik. Reményt egy borzasztó világban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése